A nem-cselekvés útja és a valódi lemondás – tanítás Dzongszar Khyentse Rinpocsétól
A dzogcsen tanítások hallatán sok gyakorló azonnal vonzódni kezd a "nem-cselekvés" gondolatához. Úgy hangzik, mintha nem kellene semmit tenni, semmit elérni, semmit javítani. Ez azonban könnyen félreérthető.
Olyanok vagyunk, mint valaki, aki egy szobába van bezárva, és szeretne kijutni. A kijárat kulcsa bent van a szobában, de meg kell találnunk. A dzogcsen nem azt jelenti, hogy egyszerűen hátradőlünk és nem teszünk semmit. Először fel kell ismernünk azt a mély szokást, amely állandóan cselekedni, birtokolni, elérni és alakítani akar.
Sokan szeretik a dzogcsen eszméjét, mert vonzó számukra a nem-cselekvés gondolata. A nem-cselekvésről gondolkodni azonban egészen más, mint valóban megvalósítani azt. A filozófiai megértés önmagában nem változtat meg bennünket. Legfeljebb elégedettséget ad. Úgy érezhetjük, hogy választ kaptunk a kérdéseinkre, de közben ugyanazok maradunk.
Ezért először ki kell fejlesztenünk a vágyat arra, hogy ne akarjunk állandóan tenni valamit. Ehhez lemondásra van szükség. Meg kell látnunk az állandó tevékenykedés, a kapaszkodás és a bonyodalmak árnyoldalait. Patrul Rinpocse klasszikus műve, a "Tökéletes Mesterem Szavai" lépésről lépésre vezet el ahhoz, hogy undort érezzünk a fölösleges nyüzsgés iránt, és őszinte vonzalmat alakítsunk ki a belső nyugalom felé.
A határtalan motiváció
A Dharma gyakorlásának alapja a megfelelő motiváció. Ennek első formája a bódhicsitta, a megvilágosodás szándéka minden érző lény javára.
Ez szinte felfoghatatlanul nagy cél. Olyan, mintha valaki lépcsőt akarna építeni az égig. A hétköznapi ember céljai ehhez képest nagyon kicsik: több pénz, nagyobb siker, több követő vagy kényelmesebb élet.
Még egyetlen családtagunk boldoggá tétele is rengeteg energiát igényel. A bódhiszattva azonban minden érző lény teljes megvilágosodásáért dolgozik.
Ezért amikor mécsest gyújtunk, virágot ajánlunk fel, mantrát mondunk vagy tanítást hallgatunk, azt nem önmagunkért tesszük, hanem minden lény javára.
Az illúzió emlékezete
Miközben erényes cselekedeteket végzünk, fontos emlékeznünk arra, hogy minden jelenség álomszerű.
A cselekvő, a cselekedet és az eredmény egyaránt olyan, mint egy délibáb vagy egy álom. Ez nem azt jelenti, hogy semmi sem számít, hanem azt, hogy nem kapaszkodunk görcsösen a dolgokba.
Ha valaki akadályoz bennünket, kritizál vagy megzavarja a gyakorlásunkat, kevésbé leszünk dühösek, ha emlékszünk arra, hogy minden feltételektől függően jelenik meg. Ez megvédi erényes cselekedeteinket a büszkeségtől és az önigazolástól.
A tantrikus látásmód
A mahájána hatalmas motivációjához a tantra egy hatalmas módszert ad.
A tantrikus szemlélet szerint minden lény Buddha-természetű. Nem kell Buddhává válnunk valami mássá alakulva; fel kell ismernünk azt, ami mindig is jelen volt.
A tanító nem egyszerű ember, hanem a megvilágosodott bölcsesség megnyilvánulása. A gyakorló nem hétköznapi lény, hanem jövőbeli Buddha. A tanítás helye nem egyszerű terem, hanem mandala.
Ha ezzel a szemlélettel hallgatunk akár egyetlen Dharma-szót is, az hatalmas áldást és megtisztulást hozhat.
A Dharma valódi célja
Sokan valójában nem a megvilágosodást keresik, hanem valamiféle megkönnyebbülést vagy vigaszt. Még ezek a vágyak is többnyire világi természetűek.
Ragaszkodunk a szamszárához. Fontosnak tartjuk a dicséretet, a hírnevet, a sikert és az elismerést, pedig ezek nem képesek valódi elégedettséget adni.
A Dharma gyakorlása azt jelenti, hogy fokozatosan felismerjük ezek korlátait, és egy mélyebb célt keresünk.
A beteg és az orvos
Buddha azt tanította, hogy a tanítvány úgy közelítsen a Dharma felé, mint egy beteg az orvoshoz.
A beteg tudja, hogy segítségre van szüksége. Nem büszkélkedik az állapotával. Ugyanígy a gyakorló felismeri saját zavarodottságát, ragaszkodását és tudatlanságát.
Ebben a szemléletben:
- a beteg mi magunk vagyunk,
- az orvos a tanító,
- a gyógyszer a Dharma,
- a gyógyulás pedig a megvilágosodás.
Az értékes emberi élet jele
Sokan azt gondolják, hogy az értékes emberi élet csupán kedvező körülményeket jelent. A mesterek szerint azonban van egy mélyebb ismertetőjele is.
Ez az a különös érzés, hogy a szamszárikus élet önmagában nem elég.
Vannak emberek, akik szegénységben élnek, mégis teljesen a túlélés körül forog az életük. Másoknak mindenük megvan: vagyon, siker, elismerés és lehetőségek. Mégis úgy érzik, hogy valami alapvetően hiányzik.
Ez a belső elégedetlenség gyakran nem probléma, hanem a Dharma kapujának megnyílása.
Az a személy, aki felismeri a világi sikerek korlátait, és valami mélyebb igazságot keres, már rendelkezik az értékes emberi élet egyik legfontosabb tulajdonságával.
A szent elégedetlenség
Ez az érzés néha szomorúságnak vagy melankóliának tűnik.
Nem depresszió a hétköznapi értelemben, hanem annak felismerése, hogy a szamszára dicsősége nem elég. Hogy a gazdagság, a hírnév és az élvezetek mögött valami mélyebb értelmet keresünk.
A mesterek szerint ezt az érzést nem elnyomni kell, hanem táplálni és megőrizni.
Ez a szent elégedetlenség nyitja meg a szívet a Dharma felé, és vezet el a valódi szabadság kereséséhez.
A megvilágosodás útja ezen a felismerésen kezdődik.