Alan Watts – Az ember, aki megmutatta az ajtót
Jelenleg valahol a világon valaki Alan Watts hangját hallgatja. Nem egy 1960-as évekbeli előadóteremben, hanem egy YouTube-videóban, halk zene és esőhangok mellett. Alan Watts 1973-ban meghalt, mégis talán ma több emberhez jut el, mint életében valaha. Ennek oka egyszerű: olyan nyelven tudott beszélni a buddhizmusról, amelyet a nyugati ember is megértett. Nem tudósként vagy szerzetesként vált híressé, hanem hídként Kelet és Nyugat között. Már fiatalon magával ragadták a buddhista és taoista tanítások, és húszéves korára megírta első jelentős művét, a The Spirit of Zen című könyvet. Abban az időben a zen buddhizmus szinte teljesen ismeretlen volt a nyugati világban.
Watts különleges tehetsége abban állt, hogy a bonyolult buddhista fogalmakat egyszerű, hétköznapi példákon keresztül tudta bemutatni. Híres kifejezése, a "bőrbe zárt ego" azt az érzést írta le, hogy különálló lényként élünk egy tőlünk független világban, miközben a buddhizmus szerint ez az elkülönültség nagyrészt illúzió. Könyvei, rádióműsorai és előadásai emberek millióit vezették el a buddhizmus kapujához. Sok mai gyakorló számára Alan Watts jelentette az első találkozást a zen, a meditáció vagy a nem-én tanításával.
Életének egyik legérdekesebb története a híres japán zen mesterrel, Shunryu Suzukival kapcsolatos. Amikor Watts ellátogatott Suzuki kolostorába, egyik tanítvány megjegyezte, hogy korábban Alan Wattst tartotta mély spirituális embernek, de a valódi zen mesterek mellett már másként látja. Suzuki azonban azonnal helyreigazította: "Teljesen félreérted Alan Watts szerepét. Ő egy nagy bodhiszattva." Ezzel nem azt állította, hogy Watts megvilágosodott mester volt, hanem azt, hogy megszámlálhatatlan embernek mutatta meg az utat. Nem ő vitte át őket a folyón, de megmutatta, hogy a túlpart egyáltalán létezik.
Watts életét ugyanakkor ellentmondások is jellemezték. Többször házasodott, alkoholfüggőséggel küzdött, és gyakran beszélt saját hibáiról. Önmagát egyszer "valódi szélhámosnak" (genuine fake) nevezte, mert pontosan látta a különbséget a bölcsesség megértése és annak megélése között. Tudta, hogy valaki tökéletesen elmagyarázhatja a buddhizmust anélkül, hogy minden pillanatban annak megfelelően élne. Talán éppen ez az őszinteség teszi ma is hitelessé. Nem szentként állt az emberek elé, hanem esendő emberként, aki ugyanazokkal a kérdésekkel küzdött, mint hallgatói.
A zen hagyomány szerint a tanítás olyan, mint az ujj, amely a Holdra mutat. A bölcs ember a Holdat nézi, nem az ujjat. Alan Watts egész életében ezt az ujjat jelentette. Nem azt állította, hogy ő a cél vagy a végső igazság, hanem rámutatott valamire, ami túl van a szavakon. Talán ezért hallgatják ma is milliók. Nem azért, mert minden választ megadott, hanem mert felébresztette bennük a vágyat, hogy saját maguk keressék meg azokat. Ahogy Suzuki Roshi mondta róla: "Ő egy nagy bodhiszattva." Nem ő volt a Hold – de kevesen mutattak olyan tisztán felé, mint Alan Watts.