Amikor az együttérzés útnak indul

A cikk alapjául szolgáló források: Matthieu Ricard és a Karuna-Shechen Alapítvány beszámolói; Karuna-Shechen éves jelentései; Lion's Roar magazin; Buddhistdoor Global; valamint a 2015-ös nepáli földrengésről készült humanitárius jelentések és terepi beszámolók.

A buddhista szerzetesek és önkéntes orvosok története – hogyan jut el a segítség a Himalája legtávolabbi falvaiba, a menekültközösségekhez és a természeti katasztrófák sújtotta vidékekre

 1. A rendelő, ahová az orvos gyalog érkezik

A Himalája magashegységi falvaiban az egészségügyi ellátás egészen mást jelent, mint amit mi megszoktunk. Sok települést nem köt össze aszfaltút a külvilággal, autóval nem lehet megközelíteni őket, és a legközelebbi kórház gyakran egy vagy akár két napi gyaloglásra található. Ha valaki súlyosan megbetegszik, nincs mentőautó, amely néhány perc alatt megérkezik. A családtagok sokszor saját hátukon vagy rögtönzött hordágyon viszik a beteget a hegyi ösvényeken. Az időjárás pedig bármikor elvághatja az egyetlen járható útvonalat. Ilyen körülmények között egy egyszerű tüdőgyulladás, egy fertőzés vagy egy komplikált szülés is életveszélyessé válhat.

A Karuna-Shechen munkatársai hamar felismerték, hogy ezekben a falvakban nem várhatják el az emberektől, hogy eljussanak az egészségügyi ellátáshoz. Az ellátásnak kell eljutnia hozzájuk. Ezért hozták létre mobil egészségügyi csapataikat, amelyek orvosokból, ápolókból, gyógyszerészekből és helyi egészségügyi segítőkből állnak. A felszerelést hátizsákokban, terepjárókon vagy ott, ahol már út sincs, öszvérek segítségével szállítják. Egy-egy út néha órákig, máskor napokig tart, mire elérik a következő falut. Amikor megérkeznek, nincs modern rendelő vagy jól felszerelt vizsgáló. Előfordul, hogy egy iskola tanterme, egy kolostor udvara vagy egy egyszerű sátor válik ideiglenes rendelővé.

A falubeliek ilyenkor már hajnalban sorba állnak. Idős emberek érkeznek, akik évek óta fájdalommal élnek együtt, kisgyermekes családok, várandós édesanyák és olyan betegek, akik korábban soha nem találkoztak képzett orvossal. Egyetlen nap alatt több tucat vagy akár száz embert is megvizsgálnak. Vérnyomást mérnek, sebeket látnak el, gyógyszereket osztanak, tanácsot adnak, és ha szükséges, megszervezik a legsúlyosabb betegek kórházba szállítását. A helyiek számára ezek a látogatások nem egyszerű orvosi vizsgálatok. Sokaknak ez az egyetlen lehetőség arra, hogy valaki végighallgassa őket, megvizsgálja őket, és reményt adjon arra, hogy a betegségük kezelhető.

Az önkéntesek beszámolóiban újra és újra ugyanaz a gondolat tér vissza. A legnagyobb ajándék nem mindig a gyógyszer vagy a kötszer. Sokszor az, hogy valaki hajlandó volt több órát vagy akár több napot utazni csak azért, hogy segítsen egy ismeretlen embernek. A Himalája távoli falvaiban ez az üzenet legalább olyan gyógyító erejű, mint maga az orvosi ellátás. És talán éppen itt válik igazán érthetővé a buddhista együttérzés jelentése: nem várja, hogy a szenvedő ember eljusson hozzá, hanem maga indul útnak, hogy találkozzon vele.

2. Amikor a föld megmozdult

1. 2015 április 25-én, helyi idő szerint nem sokkal dél előtt hatalmas földrengés rázta meg Nepált. A 7,8-as erősségű rengés néhány perc alatt falvak százait döntötte romba, egész városrészek omlottak össze, és emberek ezrei vesztették életüket. A hegyvidéki települések közül sok teljesen elzáródott a külvilágtól. Utak szakadtak le, hidak omlottak össze, a telefonvonalak megszűntek, és hosszú órákig senki sem tudta, mekkora a pusztítás valójában. Az első napokban minden perc számított.

A Karuna-Shechen munkatársai nem vártak külső utasításokra. Azok az orvosok, ápolók, önkéntesek és szerzetesek, akik addig a mindennapi egészségügyi programokban dolgoztak, azonnal mentőcsapatokká szerveződtek. A szervezet kathmandui központja sürgősségi koordinációs ponttá alakult, a Shechen közösség épületeiben pedig ideiglenes ellátóhelyeket rendeztek be. Miközben folyamatos utórengések rázták a vidéket, sérülteket láttak el, gyógyszereket osztottak, ivóvizet biztosítottak, és megszervezték az első segélyszállítmányok eljuttatását a leginkább érintett térségekbe.

Az igazi kihívás azonban csak ezután kezdődött. A legsúlyosabban érintett falvak közül sok olyan magashegyi területen feküdt, ahová teherautóval már nem lehetett eljutni. Az önkéntesek gyógyszereket, élelmiszert, sátrakat és víztisztító eszközöket pakoltak hátizsákokba, majd gyalog indultak tovább. Volt, hogy órákon át kapaszkodtak meredek ösvényeken, máskor földcsuszamlások miatt kerülőutakat kellett keresniük. Mire megérkeztek egy-egy településre, az emberek sokszor napok óta minden segítség nélkül próbálták túlélni a katasztrófát.

A következő hónapokban a Karuna-Shechen több száz faluba jutott el, és emberek tízezreinek nyújtott sürgősségi segítséget. De akik ott dolgoztak, később nem a számokra emlékeztek a leginkább. Inkább azokra a pillanatokra, amikor egy idős asszony hosszú csend után csak ennyit mondott: "Azt hittük, mindenki megfeledkezett rólunk." Az önkéntesek számára ez a mondat mindennél világosabban megmutatta, miért érdemes újra és újra útnak indulni. Néha a legnagyobb segítség nem csupán az élelem vagy a gyógyszer. Hanem annak a bizonyossága, hogy a világ nem fordította el a tekintetét a szenvedőktől.

3. Egy kisfiú, aki reményt hozott

A nagy humanitárius katasztrófák történetét gyakran számokban mesélik el. Hány ház omlott össze. Hány ember veszítette el az otthonát. Hány tonna segély érkezett a helyszínre. Ezek az adatok fontosak, mégis könnyen elfedik azokat a személyes történeteket, amelyek valójában megmutatják, mit jelent egy-egy ember számára a segítség.

A 2015-ös nepáli földrengés után az egyik hegyi egészségügyi állomáson egy fiatal várandós asszony vajúdni kezdett. Miközben a föld még mindig időről időre megremegett az utórengésektől, az épület falai megrepedeztek, ezért az egészségügyi dolgozók a szabadba kísérték. Nem volt modern szülőszoba, nem állt rendelkezésre minden szükséges felszerelés, és senki sem tudhatta, mikor érkezik a következő rengés. Az orvosok és a szülésznők mégis nyugodtan tették a dolgukat. A bizonytalan körülmények között, ideiglenes ellátóhelyen segítették világra a kisfiút, aki egészségesen született meg.

A falubeliek később sokáig "a földrengés gyermekeként" emlegették. Számukra nemcsak egy újszülött volt, hanem annak a jelképe, hogy még a legnagyobb pusztítás közepette is folytatódik az élet. Az önkéntesek számára pedig ez a születés emlékeztetővé vált arra, hogy munkájuk nem csupán a túlélésről szól. Minden sikeres kezelés, minden megmentett élet és minden biztonságban világra jött gyermek egy új kezdet lehet egy család számára.

Az ilyen történetek ritkán kerülnek újságok címlapjára. A segélyszervezetek munkatársai sem tekintenek rájuk rendkívüli eseményként. Számukra ez a mindennapi szolgálat része. Egyik nap egy idős ember vérnyomását mérik meg, másnap egy sérült gyermeket látnak el, harmadnap pedig egy újszülött első sírását hallják meg egy sátor vagy egy ideiglenes rendelő csendjében. Ezekből az apró pillanatokból áll össze az a láthatatlan munka, amelyet a világ legtöbbször csak akkor vesz észre, amikor már elmúlt a veszély.

A buddhizmusban az együttérzést gyakran a lótuszvirághoz hasonlítják, amely a sárból emelkedik ki, mégis tisztán bontja ki szirmait. A földrengés utáni Nepálban dolgozó önkéntesek történetei valami hasonlóról szólnak. A pusztulás közepette nem a reménytelenséget keresték, hanem azt az egyetlen embert, akinek éppen akkor szüksége volt rájuk. És talán ez az együttérzés legigazibb arca: nem a világ minden fájdalmát akarja egyszerre megszüntetni, hanem teljes figyelemmel odafordul ahhoz, aki abban a pillanatban előtte áll.

4. Az együttérzés nem ismer határokat

A Karuna-Shechen munkája ma már messze túlmutat a sürgősségi segítségnyújtáson. A szervezet munkatársai jól tudják, hogy egyetlen orvosi vizsgálat vagy egy egyszeri gyógyszerosztás önmagában nem oldja meg a hegyi falvak problémáit. Ezért hosszú távon is jelen vannak azokban a közösségekben, ahol dolgoznak. Egészségügyi oktatást tartanak, helyi egészségügyi dolgozókat képeznek, támogatják a várandós édesanyákat és a kisgyermekes családokat, tiszta ivóvízrendszereket építenek, valamint olyan programokat indítanak, amelyek segítenek a falvaknak saját erejükből fejlődni. A cél nem az, hogy az emberek örökké külső segítségre szoruljanak, hanem hogy idővel maguk is képesek legyenek gondoskodni közösségükről.

Ebben a munkában különleges szerepet kapnak a buddhista szerzetesek is. Bár legtöbbjük nem orvos, jelenlétük mégis sokat jelent a helyiek számára. Ismerik a falvakat, beszélik a helyi nyelvjárásokat, és olyan bizalom övezi őket, amely megkönnyíti az egészségügyi csapatok munkáját. Gyakran ők szervezik meg a rendeléseket, segítenek a betegek ellátásában, vigaszt nyújtanak a családoknak, vagy egyszerűen csak ott ülnek valaki mellett, aki elveszítette hozzátartozóját. A buddhista hagyományban ezt karunának, együttérző cselekvésnek nevezik. Nem hangos, nem látványos, mégis képes reményt adni azoknak, akik úgy érzik, teljesen magukra maradtak.

Talán ez az oka annak, hogy ezek a történetek olyan mélyen megérintik az embert. Nem rendkívüli hősökről szólnak, hanem hétköznapi emberekről, akik reggel felveszik a hátizsákjukat, gyógyszereket csomagolnak, és elindulnak egy újabb hegyi ösvényen. Nem tudják, hány beteg vár rájuk aznap, nem tudják, milyen nehézségekkel találkoznak útközben, de azt tudják, hogy valahol egy faluban valaki számít rájuk. Ez a tudat elég ahhoz, hogy újra és újra útnak induljanak.

Amikor Matthieu Ricardot egyszer megkérdezték, mit jelent számára az együttérzés, nem elméleti választ adott. Azt mondta, hogy az együttérzés akkor válik valódivá, amikor cselekvéssé alakul. A Himalája ösvényein járó önkéntes orvosok, ápolók és szerzetesek nap mint nap ezt a gondolatot teszik láthatóvá. Ők emlékeztetnek bennünket arra, hogy a buddhizmus nem csupán meditációs termekben él. Ott van minden olyan helyen, ahol valaki lehajol egy beteghez, bekötöz egy sebet, megfog egy remegő kezet, vagy egyszerűen csak azt mondja: "Nem vagy egyedül."

Felhasznált főbb források

• Karuna-Shechen – éves jelentések és terepi beszámolók
• Matthieu Ricard írásai és előadásai
• Lion's Roar magazin
• Buddhistdoor Global
• Humanitárius jelentések a 2015-ös nepáli földrengés segélyprogramjairól