Atisa – A bodhicsitta nagy mestere

A herceg, aki lemondott egy királyságról

A tibeti buddhizmus történetében kevés olyan mester élt, aki akkora hatást gyakorolt volna a Dharma fennmaradására, mint Atisa Dípankara Srídzsnyána. Életének megismerése nem csupán történelmi érdekesség. Ha megértjük, hogyan gyakorolta a Dharmát, milyen akadályokat győzött le, és hogyan érte el megvalósításait, természetes módon bizalom és odaadás ébred bennünk tanításai iránt.

Atisa a mai Bengália területén született királyi családban. A hagyomány szerint születésekor minden adott volt számára, amire egy ember vágyhat. Hatalmas paloták, szolgák ezrei, virágkertek, tavak és gazdagság vették körül. A királyi rezidencia tizenhárom aranytetővel díszelgett, zászlók ezrei lobogtak a szélben, a kertekben különleges fák és virágok nyíltak, a tavakat pedig lótuszok borították.

Már gyermekkorában rendkívüli képességeket mutatott. Hároméves korára elsajátította korának számos tudományát, az asztrológiát, a filozófiát és a vallási tanulmányokat. Szülei biztosak voltak benne, hogy egy nap ő fogja átvenni a királyság irányítását.

Atisa azonban már fiatalon felismerte, hogy a gazdagság és a hatalom nem ad tartós boldogságot. Miközben körülötte mindenki a világi sikereket kereste, ő a szenvedés okait és a megszabadulás útját kutatta.

A világ hiányosságainak felismerése

Fiatal korában titokban elhagyta a palotát, hogy spirituális mestereket keressen. Egyes történetek szerint háromszáz lovassal indult útnak, hadjáratra induló hercegnek álcázva magát. Valójában azonban nem háborúba, hanem a bölcsesség keresésére indult.

Több nagy mestertől kapott tanításokat a menedékről és a bódhicsittáról. Mesterei azonban újra és újra visszaküldték a palotába.

– Menj vissza, és figyeld meg a világi élet természetét! – mondták neki.

Atisa engedelmeskedett. Visszatért a királyi udvarba, megfigyelte az emberek vágyait, félelmeit, haragját és ragaszkodását, majd ismét felkereste mestereit. Ez többször is megismétlődött, míg végül mély bizonyosság alakult ki benne a szamszára természetéről.

Szülei mindent megtettek, hogy maradásra bírják. Az ország legszebb hercegnőit hívták meg a palotába, ünnepségeket rendeztek számára, és azt remélték, hogy házasságot köt.

Atisa azonban így válaszolt:

"Számomra nincs különbség egy palota és egy börtön között. Nincs különbség a selyemruha és a szemétben heverő rongy között. Nincs különbség a legfinomabb étel és a romlott táplálék között."

Szavai nem megvetést fejeztek ki, hanem azt a felismerést, hogy minden világi öröm mulandó.

A 157 guru tanítványa

Atisa egész életében rendkívüli tisztelettel fordult tanítói felé. A hagyomány szerint összesen 157 gurut követett, akiktől filozófiai, meditációs és tantrikus tanításokat kapott.

Egyszer, miután számtalan beavatásban részesült, azt gondolta:

– Talán már nincs olyan tantra, amelyet ne ismernék.

Aznap éjjel különös álmot látott. Dákinik jelentek meg előtte, és olyan szent szövegeket mutattak neki, amelyekről korábban soha nem hallott. Azonnal felismerte, hogy tudása még mindig csekély a buddhák határtalan bölcsességéhez képest. Büszkesége teljesen szertefoszlott.

Egy másik alkalommal a női Buddha-aspektus, Tára jelent meg álmában, és figyelmeztette:

"Ne ragaszkodj a szamszára boldogságához."

Ez a tanács egész életére meghatározó maradt.

A szerzetesi fogadalom

Atisa eredetileg magas tantrikus megvalósításokra törekedett. Egyik mestere, Rahulagupta azonban különleges módon felismerte tanítványa gondolatait.

A mester azt mondta neki:

"Ne csak saját megvalósításodra törekedj. Gondolj az érző lényekre. Vedd fel a szerzetesi fogadalmat, és szolgáld a Dharma fennmaradását."

Hasonló útmutatásokat kapott álmaiban Tára, Buddha és más megvilágosodott lények részéről is.

Végül huszonkilenc éves korában teljes szerzetesi felszentelést vett fel. Ettől kezdve példás fegyelemmel őrizte fogadalmait, és egész életében tisztán megtartotta azokat.

A bodhicsitta keresése

Bár Atisa hatalmas tudással rendelkezett, úgy érezte, még mindig hiányzik valami a gyakorlásából.

Egy napon a szent Mahabodhi Templom körül járva különös látomásban volt része. Az űrben egy fiatal nő megkérdezett egy idősebb asszonyt:

– Mi a leggyorsabb út a megvilágosodáshoz?

Az idős nő így felelt:

"Fejleszd a szeretetet, az együttérzést és a bódhicsittát."

Később festmények, szobrok és más látomások is ugyanezt az üzenetet ismételték. Még a sztúpák és Buddha-szobrok is ugyanazt tanították neki:

"Ha gyorsan akarod elérni a megvilágosodást, fejleszd a szeretetet, az együttérzést és a bódhicsittát."

Atisa ekkor megértette, hogy a Dharma szíve nem a tudás felhalmozása, hanem a mások javára irányuló önzetlen szándék.

Az utazás Szerlingpához

Ezután hosszú tengeri útra indult Szumátrára, hogy találkozzon a híres mesterrel, Dharmakírti Szerlingpa.

A veszélyes utazás hónapokig tartott. Miután megérkezett, tizenkét éven keresztül tanult mestere mellett. Itt kapta meg a bódhicsitta teljes tanítását, és itt érte el annak közvetlen megvalósítását.

Szerlingpa végül azt mondta neki:

"A jövőben a hófödte északi országba kell menned. Ott számtalan lény javára leszel."

Ez a jóslat Tibetre vonatkozott.

Tibet hívása

Abban az időben Tibetben a buddhizmus hanyatlásnak indult. Sok ember nem értette a szútra és tantra helyes kapcsolatát, a tanítások összekeveredtek, és egyre több téves nézet jelent meg.

A nyugat-tibeti király, Lha Láma Jese Ö elhatározta, hogy Indiából hív egy nagy mestert.

Amikor meghallotta Atisa nevét, mély odaadás támadt benne. Először aranyat küldött Indiába, de ez nem volt elegendő ahhoz, hogy Atisa elhagyja hazáját.

A király ezért maga indult aranyat gyűjteni. Útközben azonban elfogta egy ellenséges uralkodó és börtönbe vetette.

A király önfeláldozása

A király unokaöccse, Jangcsub Ö megpróbálta összegyűjteni a váltságdíjat.

Az ellenséges uralkodó azt követelte:

– Hozzatok annyi aranyat, amennyi kitölti a király teljes testének méretét!

Jangcsub Ö hatalmas mennyiségű aranyat gyűjtött össze, de az ellenséges király még többet követelt.

Amikor a fogságban lévő király ezt meghallotta, így szólt:

"Ne adjatok neki több aranyat. Nem bánom, ha meghalok a börtönben. Inkább vigyétek ezt az aranyat Indiába, és kérjétek meg Atisát, hogy jöjjön Tibetbe. Ez sokkal több lény javát fogja szolgálni."

Nem sokkal később a király a börtönben meghalt. Önfeláldozása azonban lehetővé tette Atisa meghívását.

A Dharma napja felkel Tibet felett

Atisa végül elfogadta a meghívást. India királyai és kolostorai nem szívesen engedték el, mert korának egyik legnagyobb tudósa volt. Hosszú előkészületek után mégis útnak indult Tibet felé.

Érkezése fordulópontot jelentett a tibeti buddhizmus történetében.

Tibetben írta meg leghíresebb művét, a Lamp for the Path to Enlightenment című szöveget. Ez a rövid tanítás később a Lamrim, vagyis a Megvilágosodáshoz vezető fokozatos ösvény alapjává vált.

Tanításai úgy terjedtek Tibetben, mint a felkelő nap fénye. A zavarodottságot tisztánlátás váltotta fel, a téves nézeteket pedig a Dharma helyes megértése.

Atisa öröksége

Atisa nemcsak kivételes tudós volt, hanem megvalósított gyakorló is. Tisztán őrizte szerzetesi fogadalmait, rendkívüli koncentrációval rendelkezett, mélyen megvalósította az üresség bölcsességét, és magas tantrikus felismerésekre tett szert.

Életének központi üzenete mégis rendkívül egyszerű maradt:

A megvilágosodás gyökere a szeretet, az együttérzés és a bódhicsitta.

Minden tanulása, minden utazása, minden meditációja és minden tanítása végül erre az egyetlen pontra mutatott. Ezért emlékeznek rá ma is úgy Tibetben és a buddhista világban, mint a bodhicsitta nagy mesterére, akinek kedvessége több mint ezer év elteltével is emberek millióinak mutatja az utat.