Chöden Rinpocse – A rejtett meditáló, aki 19 évig nem hagyta el a szobáját

A tibeti buddhizmus történetében kevés olyan alakot találunk, akinek élete annyira rendkívüli lenne, mint Chöden Rinpocséé. Nem hatalmas kolostorok vezetőjeként vagy világhírű tanítóként vált ismertté, hanem azért, mert a kínai megszállás és a kulturális forradalom legsötétebb éveiben is megőrizte a Dharma gyakorlását. Miközben Tibet kolostorait lerombolták, szent iratait elégették és szerzeteseit üldözték, ő közel húsz éven át teljes visszavonultságban élt egyetlen szobában, és szinte kizárólag a meditációnak szentelte életét.

Chöden Rinpocse 1933-ban született Kelet-Tibetben, Rongwo közelében. Már hároméves korában felismerték előző inkarnációja újjászületéseként, és fiatalon a Rabten kolostorba került. Később a híres Szera Je kolostorban folytatta tanulmányait, ahol korának egyik legkiválóbb tudósává vált. Mesterei között ott volt Pabongka Rinpocse, Trijang Rinpocse és Ling Rinpocse is. A tibeti szerzetesi képzés egyik központi eleme a filozófiai vita, amelyben Chöden Rinpocse különösen tehetségesnek bizonyult. Később úgy fogalmazott: "A vita által olyan szilárd meggyőződés alakul ki a tudatban, amely a megvalósítások alapjává válik."

1959-ben, a Dalai Láma híres geshe-vizsgáján ő is a kijelölt vitapartnerek között volt. A "két igazság", vagyis a relatív és végső valóság témájában vitázott Őszentségével. Évtizedekkel később a Dalai Láma még mindig emlékezett rá és a vita témájára is, ami jól mutatja, milyen kiváló tudósnak számított már fiatal korában.

A kínai megszállás után Tibet vallási élete fokozatosan összeomlott. A szerzeteseket bebörtönözték, a kolostorokat kifosztották, majd a kulturális forradalom idején tömeges pusztítás kezdődött. Chöden Rinpocse rövid ideig börtönben is volt, de szabadulása után világossá vált számára, hogy a nyílt vallásgyakorlás lehetetlenné vált. Ekkor hozta meg élete legkülönlegesebb döntését. 1965 és 1985 között gyakorlatilag nem hagyta el a szobáját. Egy kis, sötét helyiségben élt Lhászában, ahol nem volt oltára, szobra, thangkája vagy könyve. Mindössze egy mala maradt nála. Minden imát, meditációt és tantrikus gyakorlatot emlékezetből végzett. A kínai hatóságok rendszeresen ellenőrizték, ezért beteg embernek tettette magát, és éveken keresztül alig beszélt valakivel. Tanítványa, Tseten Gelek később így emlékezett: "Minden idejét azon az ágyon töltötte meditációban."

Sokan kérdezték később, hogyan tudta ezt elviselni. Válasza a buddhista szemlélet lényegét tükrözte: "A jövő életek sokkal fontosabbak ennél az életnél. Ez az élet olyan, mint egy álom." Úgy vélte, hogy a rövid távú előnyökért nem érdemes feláldozni a Dharma gyakorlását és a jövőbeli sorsunkat. Inkább vállalta az elszigeteltséget, mint hogy olyan tetteket hajtson végre, amelyek ellentmondanak lelkiismeretének és fogadalmainak.

Meditációról szóló tanításai rendkívül egyszerűek és mélyek voltak. Egyik legismertebb meghatározása szerint: "Meditálni azt jelenti, hogy hozzászoktatjuk a tudatot a pozitív gondolatokhoz." Hozzátette: "Ha nem növekszik a pozitív tudatállapot és nem csökkennek a negatívak, akkor az nem valódi meditáció." Szerinte a meditáció nem különleges élmények hajszolása, hanem a tudat fokozatos átalakítása. Gyakran idézte Aszanga történetét is, aki tizenkét évnyi sikertelen meditáció után egy sebesült kutya iránt érzett mélységes együttérzés révén találkozott Maitrejával. Chöden Rinpocse ebből azt a tanulságot vonta le: "A megvalósításokat nem lehet gyorsan megszerezni. Sok életen át felhalmozott akadályokat kell előbb megtisztítani."

1985-ben végül engedélyt kapott Tibet elhagyására, és Indiába utazott. Amikor Dharamszalába érkezett, a Dalai Láma örömmel fogadta, és arra kérte, maradjon Indiában, hogy továbbadja azt a tudást, amelyet Tibetben megőrzött. Ettől kezdve a dél-indiai Szera Je kolostor egyik legtekintélyesebb tanára lett. Különösen a szerzetesi fegyelem, a vinaja területén számított kiemelkedő szaktekintélynek, ezért sokan egyszerűen csak "a Vinaja Őrzőjének" nevezték.

Chöden Rinpocse élete arra emlékeztet, hogy a Dharma végső soron nem külső tárgyakban, épületekben vagy intézményekben létezik, hanem a tudatban. Elvehették tőle a kolostort, a könyveket, a szobrokat és a szabadságot, de nem vehették el a gyakorlását. Húsz év hallgatás és rejtettség után úgy lépett a világ elé, mint a tibeti buddhizmus egyik legnagyobb, addig szinte ismeretlen mestere. Ahogy ő maga tanította: "A pozitív gondolatokat újra és újra gyakoroljuk. Így a tudat fokozatosan azok természetévé válik. Ezt nevezzük meditációnak."