Napi morzsák
Rövid inspiráló történetek Dr. Rachael Wooten Tára felszabadító ereje című könyve nyomán.
1. A vizsga napján
Egyetemistaként rettenetesen féltem a szóbeli vizsgáktól. Az egyik különösen fontos vizsga előtt egész éjjel nem tudtam aludni. Reggel remegő gyomorral indultam el, és biztos voltam benne, hogy kudarcot vallok.
A buszon ülve eszembe jutott a Zöld Tára mantrája, amelyet néhány hónappal korábban tanultam meg. Nem kértem csodát. Csak ismételni kezdtem:
Om Tare Tuttare Ture Svaha.
Ahogy mondtam, a légzésem lassulni kezdett. A pánik fokozatosan oldódott. Mire megérkeztem az egyetemre, még mindig ideges voltam, de már nem bénított meg a félelem.
A vizsgán olyan kérdéseket kaptam, amelyekről éppen előző este olvastam. Sikeresen teljesítettem, de ami igazán fontos volt, nem az eredmény. Aznap megtapasztaltam, hogy a bátorság nem a félelem hiánya. A bátorság az, amikor a félelem ellenére is tovább tudunk menni.
Azóta, amikor nehéz helyzet előtt állok, gyakran Tárához fordulok.
2. Az elveszett pénztárca
Egy zsúfolt bevásárlóközpontban vettem észre, hogy eltűnt a pénztárcám. Benne volt minden iratom, a bankkártyáim és a készpénzem.
Először pánikba estem. Visszarohantam minden üzletbe, ahol jártam, de sehol nem találtam.
Végül leültem egy padra, becsuktam a szemem, és néhány percig Tára mantráját ismételtem. Nem azt kértem, hogy csodával határos módon kerüljön elő a pénztárca. Csak azt kértem, hogy segítse a tiszta gondolkodásomat.
Hirtelen eszembe jutott egy kis könyvesbolt, ahová csak néhány percre ugrottam be. Visszamentem. Az eladó mosolyogva elővette a pénztárcámat a pult alól.
Valaki megtalálta, és leadta.
Minden benne volt.
Aznap nem azért voltam hálás, mert visszakaptam a pénztárcámat. Hanem azért, mert a pánik helyett sikerült bizalmat választanom.
3. A kórházi folyosón
Amikor édesanyámat műteni vitték, órákig ültem a kórházi folyosón. Tehetetlennek éreztem magam. Nem tudtam segíteni rajta, és a várakozás szinte elviselhetetlen volt.
Eszembe jutott Tára.
Nem volt nálam mala, nem volt oltár, nem volt semmi különleges körülmény. Csak csendben ültem, és újra meg újra ismételtem a mantrát.
Egy idő után nem az eredmény miatt imádkoztam. Nem azt kértem, hogy minden pontosan úgy történjen, ahogy szeretném.
Csak azt kértem, hogy legyen erőm jelen lenni.
Valami megváltozott bennem. A félelem nem tűnt el teljesen, de már nem uralkodott rajtam.
Néhány órával később az orvos mosolyogva közölte, hogy a műtét sikeres volt.
Aznap értettem meg, hogy néha a legnagyobb segítség nem a körülmények megváltoztatása, hanem a szívünk megváltozása.
4. A hegyi ösvényen
Egy hosszú túrán vettem részt az Alpokban. Késő délutánra eltévedtem. A köd gyorsan ereszkedett le, és egyre kevésbé láttam az ösvényt.
A félelem lassan kezdett úrrá lenni rajtam.
Megálltam. Mély levegőt vettem, és Tára mantráját kezdtem ismételni.
Nem történt semmilyen természetfeletti dolog. Nem jelent meg fény az égen, és nem hallottam titokzatos hangokat.
Viszont a kapkodás megszűnt.
Nyugodtabban kezdtem figyelni a környezetemet.
Néhány perc múlva észrevettem egy jelzést egy sziklán, amelyet korábban teljesen figyelmen kívül hagytam.
Az visszavezetett a helyes útra.
Hazafelé azon gondolkodtam, hogy talán Tára segítsége sokszor ilyen. Nem kívülről érkezik. Hanem segít lecsendesíteni az elmét, hogy meglássuk azt, ami végig ott volt előttünk.
