Jamyang Khyentse Wangpo – A mester, aki hidakat épített a buddhista iskolák között
A 19. századi Tibetben a buddhizmus számos gazdag hagyományra oszlott. A különböző iskolák – a Nyingma, Kagyu, Sakya és Gelug – mind saját tanításokat, gyakorlati módszereket és átadási vonalakat őriztek. Bár ezek a hagyományok ugyanannak a buddhista útnak különböző megnyilvánulásai voltak, a követőik gyakran elsősorban saját iskolájukhoz ragaszkodtak.
Ebben a világban született 1820-ban Kelet-Tibetben Jamyang Khyentse Wangpo, akit már gyermekkorában egy nagy mester tudatos újjászületéseként ismertek fel. Fiatal korától kezdve rendkívüli intelligencia, nyitottság és mély spirituális érdeklődés jellemezte. Miközben társai saját hagyományuk tanulmányozására összpontosítottak, ő minden iskola tanításai iránt kíváncsiságot mutatott.
A kor Tibetjében sok értékes tanítás veszélybe került. Egyes átadási vonalaknak már csak néhány idős mestere maradt, bizonyos gyakorlatokat alig gyakoroltak, és számos szöveg lassan feledésbe merült. Khyentse Wangpo felismerte, hogy ha ezek a hagyományok eltűnnek, akkor a buddhizmus pótolhatatlan kincsei vesznek el örökre.
Ezért egész életét utazással és tanulással töltötte. Felkereste Tibet legnagyobb mestereit, függetlenül attól, hogy melyik iskolához tartoztak. Tanításokat kapott nyingma lámáktól, kagyü jógiktól, szakja tudósoktól és gelug mesterektől. Nem azért, hogy összekeverje a hagyományokat, hanem hogy megőrizze őket.
Utazásai során egyre világosabban látta, hogy a különböző iskolák nem egymás ellenfelei. Inkább olyanok, mint különböző nyelvek, amelyek ugyanazt a végső igazságot próbálják kifejezni. Úgy vélte, hogy az igazi veszélyt nem a sokféleség, hanem a bezárkózás jelenti.
Khyentse Wangpo legfontosabb szövetségesére Jamgön Kongtrül Lodrö Thayé személyében talált rá. Együtt kezdtek dolgozni azon, hogy összegyűjtsék, rendszerezzék és megőrizzék a kihalás szélére került tanításokat. Munkájukból született meg a híres Rime (Ris-med) mozgalom, amelynek neve "nem szektás" vagy "elfogulatlan" szemléletet jelent.
A Rime mozgalom nem új buddhista iskola volt. Nem akarta eltörölni a hagyományok közötti különbségeket. Éppen ellenkezőleg: arra törekedett, hogy minden hagyomány megőrizhesse saját egyedi értékeit, miközben kölcsönös tisztelettel fordulnak egymás felé.
Khyentse Wangpo hatalmas mennyiségű tanítást kapott és adott tovább. A hagyomány szerint több száz mesterétől tanult, és szinte minden jelentős tibeti átadási vonal örökösévé vált. Ennek köszönhetően számos olyan gyakorlat maradt fenn, amely egyébként valószínűleg eltűnt volna.
A kortársai gyakran kérdezték tőle, hogy melyik iskola követőjének tartja magát. Válasza egyszerű volt: nem a címkék, hanem a megvalósítás számít. Úgy tekintett a különböző hagyományokra, mint folyókra, amelyek ugyanabba az óceánba tartanak.
1892-ben bekövetkezett haláláig fáradhatatlanul tanított, utazott és gyűjtötte a tanításokat. Munkájának hatása ma is érezhető. A modern tibeti buddhizmus számos mestere azért tud tanításokat átadni különböző hagyományokból, mert Khyentse Wangpo és társai megőrizték azokat.
Sokan úgy tekintenek rá, mint arra az emberre, aki megmentette Tibet spirituális örökségének jelentős részét. Nem hadseregekkel, nem politikai hatalommal és nem forradalmakkal érte el ezt, hanem nyitottsággal, kíváncsisággal és mély tisztelettel minden hiteles buddhista hagyomány iránt.
Talán ez a legfontosabb üzenete ma is: az igazság nem válik kisebbé attól, hogy több nézőpontból tekintünk rá. Néha éppen a különböző utak együtt mutatják meg a teljes képet.