Judy Lief-Miért lélegezzük be a szenvedést?

Ez a cikk Judy Lief The Power of Tonglen című tanulmánya, valamint a tonglenről szóló előadásai és vezetett meditációi alapján készült szerkesztett összefoglaló.

 Judy Lief amerikai buddhista tanító, író és meditációs oktató, aki több mint öt évtizede gyakorolja a tibeti buddhizmust. A világhírű meditációs mester, Chögyam Trungpa Rinpocse közvetlen tanítványa volt, és hosszú éveken át részt vett tanításainak szerkesztésében, valamint a buddhista tanítások átadásában.

Könyveiben és előadásaiban a tibeti buddhizmus mély tanításait közérthető, gyakorlati formában mutatja be. Különösen ismert a tonglen, vagyis az együttérzés légzésének gyakorlatáról szóló írásairól, amelyek segítenek megérteni, hogyan fordulhatunk nyitott szívvel a saját és mások szenvedése felé anélkül, hogy elveszítenénk belső egyensúlyunkat.

A Lion's Roar magazin rendszeres szerzőjeként és a The Power of Tonglen című tanulmányában azt hangsúlyozza, hogy a buddhista gyakorlás nem a fájdalom elkerüléséről szól, hanem arról, hogy megtanuljunk együttérzéssel jelen lenni önmagunk és mások életében.

1. rész – Mi az a tonglen?

Első hallásra a tonglen gyakorlata szinte érthetetlennek tűnik. A legtöbb ember ösztönösen el akarja kerülni a szenvedést. Ha valami fájdalmas történik velünk vagy másokkal, igyekszünk minél gyorsabban megszabadulni tőle. A tonglen ezzel szemben egészen szokatlan dolgot javasol: belégzéskor képzeletben magunkhoz vesszük a szenvedést, kilégzéskor pedig békét, szeretetet és együttérzést küldünk. Nem csoda, hogy sokan felteszik a kérdést: miért tennénk ilyet?

Judy Lief szerint a félreértés abból fakad, hogy szó szerint értelmezzük a gyakorlatot. A tonglen nem azt jelenti, hogy magunkra vesszük mások fájdalmát vagy átveszünk valamilyen negatív energiát. A buddhizmus nem azt tanítja, hogy terheljük túl magunkat mások szenvedésével. Éppen ellenkezőleg. A tonglen arra tanít, hogy ne zárjuk be a szívünket, amikor szenvedéssel találkozunk.

Ha őszintén megfigyeljük magunkat, észrevehetjük, hogy a legtöbbször ösztönösen elfordulunk a fájdalomtól. Ha valaki sír, zavarba jövünk. Ha egy beteg emberrel találkozunk, gyorsan témát váltunk. Ha a hírekben háborút vagy természeti katasztrófát látunk, néhány másodperc múlva már tovább is görgetünk. Nem azért, mert rossz emberek vagyunk, hanem mert a szenvedés kényelmetlen. A természetes reakciónk a menekülés.

Judy Lief szerint éppen ezt a megszokott mintát fordítja meg a tonglen. Ahelyett, hogy bezárnánk a szívünket, tudatosan nyitva tartjuk. Nem azért, hogy szenvedjünk, hanem hogy kapcsolatban maradjunk az emberségünkkel. Mert amikor minden fájdalom elől elmenekülünk, nemcsak a szenvedéstől távolodunk el, hanem az együttérzés lehetőségétől is.

A tonglen ezért nem elsősorban légzőgyakorlat. Sokkal inkább a szív gyakorlata. Arra emlékeztet bennünket, hogy a szenvedés az emberi élet része. Nemcsak mások életében, hanem a sajátunkban is. És ha ezt képesek vagyunk elfogadni, valami különös változás történik. A félelem lassan együttérzéssé alakul.

Judy Lief hangsúlyozza, hogy nem kell tökéletesnek lennünk ehhez a gyakorlathoz. Nem kell mindig erősnek vagy nyugodtnak lennünk. Elég, ha hajlandók vagyunk egyetlen pillanatra nem elfordítani a tekintetünket. Már ez az apró nyitottság is képes megváltoztatni azt, ahogyan önmagunkhoz és másokhoz viszonyulunk.

Talán ezért olyan különleges a tonglen.

Nem arra tanít,

hogyan meneküljünk el a szenvedés elől.

Hanem arra,

hogyan maradjunk nyitott szívvel jelen mellette.

2. rész – Miért lélegezzük be a szenvedést?

A tonglen gyakorlásának legmeghökkentőbb része kétségtelenül az, hogy belégzéskor képzeletben a szenvedést fogadjuk be. Sok kezdő ilyenkor megijed. Nem lesz ettől még nehezebb? Nem veszem át mások fájdalmát? Judy Lief szerint ez a félelem teljesen természetes, de egy fontos félreértésen alapul. A tonglen nem arról szól, hogy magunkra gyűjtjük a világ szenvedését. Sokkal inkább arról, hogy feladjuk azt a szokásunkat, hogy ösztönösen elmenekülünk előle.

A buddhizmus szerint a szenvedéstől való menekülés gyakran még több szenvedést hoz létre. Amikor nem akarjuk érezni a fájdalmat, bezárjuk a szívünket. Elfordítjuk a tekintetünket. Keményebbé válunk. Talán úgy érezzük, ezzel megvédjük magunkat. Judy Lief szerint azonban ennek ára van. Minél magasabb falakat építünk a fájdalom ellen, annál nehezebben jut be hozzánk az öröm, a szeretet és a valódi kapcsolódás is.

A tonglen ezért egyfajta bátorsággyakorlat. Belégzéskor nem a szenvedést akarjuk birtokolni, hanem elismerjük, hogy létezik. Nem fordulunk el tőle. Kilégzéskor pedig nem csodát próbálunk tenni. Egyszerűen a legjobb kívánságunkat küldjük: békét, megkönnyebbülést, szeretetet és együttérzést. Ez a mozdulat lassan átformálja a szívünket.

Judy Lief hangsúlyozza, hogy a tonglen elsősorban bennünk idéz elő változást. Nem tudjuk egyik lélegzetvétellel megszüntetni a világ szenvedését. Amit meg tudunk változtatni, az a saját reakciónk. Ahelyett, hogy félelemből bezárnánk, megtanulunk nyitva maradni. Ez a nyitottság nem gyengeség. Éppen ellenkezőleg: nagy belső erőt kíván.

Érdekes módon sok gyakorló arról számol be, hogy a tonglen után nem nehezebbnek, hanem könnyebbnek érzi magát. Ennek oka, hogy nem a szenvedés súlya változik meg, hanem a hozzá való viszonyunk. Már nem kell állandóan menekülnünk előle. A szívünk lassan megtanulja, hogy képes együtt lenni a fájdalommal anélkül, hogy összeroppanna alatta.

Ez a gyakorlat a saját szenvedésünkre is vonatkozik. Amikor szomorúak, csalódottak vagy félünk, ugyanúgy alkalmazhatjuk a tonglent önmagunk felé. Belélegezzük a saját fájdalmunkat anélkül, hogy elutasítanánk, majd kilégzéskor kedvességet és együttérzést küldünk önmagunknak. Ez sok ember számára az egyik legnehezebb, ugyanakkor leggyógyítóbb része a gyakorlásnak.

Talán ezért mondja Judy Lief, hogy a tonglen nem a szenvedésről szól.

Hanem a nyitott szívről.

Mert amikor már nem félünk találkozni a fájdalommal,

akkor kezdjük igazán felfedezni az együttérzés erejét.

3. rész – A szív természetes nyitottsága

Judy Lief szerint a legtöbben úgy gondolunk az együttérzésre, mint valami különleges képességre. Mintha csak néhány kivételes ember lenne képes rá igazán. A buddhizmus azonban egészen másképp látja ezt. Azt tanítja, hogy az együttérzés nem olyasmi, amit kívülről kell megszereznünk. Sokkal inkább a tudatunk természetes tulajdonsága, amelyet gyakran csak a félelmeink és a megszokott védekezési mintáink takarnak el.

Ha egy kisgyerek sírni lát egy másik gyermeket, gyakran ösztönösen odamegy hozzá. Mielőtt még bárki megtanítaná neki, mit jelent az együttérzés, már megjelenik benne a vágy, hogy segítsen. Judy Lief szerint ez arra emlékeztet bennünket, hogy a nyitott szív nem valami rendkívüli állapot. Inkább az emberi természet egyik legmélyebb lehetősége.

Ahogy azonban felnövünk, sokszor megtanuljuk bezárni ezt a nyitottságot. Csalódások érnek bennünket. Megbántanak. Elveszítünk embereket, akiket szeretünk. Ilyenkor könnyen kialakul bennünk az a meggyőződés, hogy a zárt szív biztonságosabb. Ha nem engedünk közel senkit, talán kevesebb fájdalom ér bennünket. Rövid távon ez valóban védelemnek tűnhet. Hosszú távon azonban elszigetel bennünket másoktól és saját érzéseinktől is.

A tonglen éppen ezt a bezáródást oldja fel. Nem egyik napról a másikra, hanem lassan, türelmesen. Minden egyes belégzés azt üzeni: nem kell elfordulnom attól, ami fáj. Minden kilégzés pedig azt: képes vagyok jóságot és együttérzést adni még akkor is, amikor a világ tökéletlen. Így a gyakorlás fokozatosan visszavezet bennünket ahhoz a nyitottsághoz, amely mindig is bennünk volt.

Judy Lief hangsúlyozza, hogy a nyitott szív nem jelenti azt, hogy minden problémát meg tudunk oldani. Nem tudjuk megmenteni az egész világot, és nem tudjuk minden ember szenvedését megszüntetni. De mindig dönthetünk úgy, hogy nem közönnyel válaszolunk. Már önmagában az is óriási változás, ha nem fordítjuk el a fejünket, amikor valaki segítségre szorul.

Ez a szemlélet önmagunkra is vonatkozik. Sokszor saját magunkkal bánunk a legkeményebben. Ha hibázunk, azonnal bírálni kezdjük magunkat. A tonglen arra emlékeztet, hogy ugyanazt az együttérzést, amelyet másoknak kívánunk, önmagunk felé is gyakorolhatjuk. A gyógyulás gyakran itt kezdődik.

Talán ezért mondja Judy Lief, hogy az együttérzés nem valami, amit létrehozunk.

Hanem valami,

amit végre nem akadályozunk tovább.

Mert amikor a szív már nem fél megnyílni,

természetes módon elkezd sugározni mindazt,

ami mindig is benne volt.

4. rész – A tonglen a hétköznapokban

Sokan azt gondolják, hogy a tonglen kizárólag meditáció közben alkalmazható. Judy Lief szerint azonban a gyakorlat igazi ereje éppen akkor mutatkozik meg, amikor felállunk a meditációs párnáról, és visszatérünk a mindennapi életbe. A tonglen nem csupán egy meditációs technika, hanem egy újfajta hozzáállás az emberekhez és a nehéz helyzetekhez.

Képzeljük el, hogy összeveszünk valakivel, akit szeretünk. A megszokott reakciónk ilyenkor gyakran a védekezés. Bebizonyítjuk, hogy nekünk van igazunk, vagy sértődötten elhallgatunk. A tonglen arra hív, hogy egyetlen pillanatra álljunk meg. Vegyünk egy tudatos lélegzetet, és ismerjük fel, hogy nemcsak mi szenvedünk ebben a helyzetben, hanem a másik ember is. Ez nem azt jelenti, hogy mindenben egyet kell értenünk vele. Csupán azt, hogy a harag mögött meglátjuk a fájdalmat is.

Ugyanez igaz akkor is, amikor valaki beteg, gyászol vagy nehéz időszakon megy keresztül. Sokan ilyenkor azért távolodnak el, mert nem tudják, mit mondjanak. Judy Lief szerint azonban a tonglen arra tanít, hogy nem mindig a tökéletes szavakra van szükség. Néha a legnagyobb ajándék egyszerűen az, hogy nem fordulunk el. Jelen maradunk. Nyitott szívvel meghallgatjuk a másikat.

A gyakorlat saját magunk felé is alkalmazható. Amikor hibázunk, amikor szégyent érzünk, vagy amikor úgy tűnik, hogy minden rosszul alakul, a tonglen segít megszakítani az önvád körforgását. Belégzéskor elismerjük a saját fájdalmunkat anélkül, hogy elutasítanánk. Kilégzéskor pedig ugyanazt a kedvességet küldjük önmagunk felé, amelyet egy jó barátunknak is kívánnánk. Ez sokak számára szokatlan, mégis mélyen gyógyító tapasztalat.

Judy Lief szerint a tonglen apránként megváltoztatja azt is, ahogyan a világ híreire reagálunk. Háborúk, természeti katasztrófák vagy emberi tragédiák láttán könnyű közönyössé válni, mert úgy érezzük, túl sok a szenvedés. A tonglen nem azt várja tőlünk, hogy minden problémát megoldjunk. Arra tanít, hogy a szívünk ne váljon érzéketlenné. Még ha csak egyetlen embernek tudunk is segíteni, vagy egyetlen őszinte együttérző gondolatot küldünk, máris másként kapcsolódunk a világhoz.

Talán ez a gyakorlat legnagyobb ajándéka.

Nem változtatja meg azonnal a világot.

De megváltoztatja azt,

ahogyan mi jelen vagyunk benne.

És néha éppen ez az első lépés ahhoz,

hogy a világ is egy kicsit jobb hellyé váljon.

5. rész – Az együttérzés bátorsága

Judy Lief szerint sokan úgy gondolnak az együttérzésre, mint a kedvesség egyik formájára. Valami szép dologra, amelyet akkor gyakorlunk, amikor minden rendben van. A buddhizmus azonban ennél sokkal mélyebbre megy. Az együttérzés nem pusztán kedvesség. Bátorság. Annak a bátorsága, hogy nem fordítjuk el a tekintetünket a szenvedéstől – sem másokétól, sem a sajátunktól.

A tonglen gyakorlása idővel megtanít arra, hogy a nyitott szív nem gyengeség. Sőt, éppen ellenkezőleg. Sokkal könnyebb bezárkózni, elutasítani vagy közönyössé válni, mint nyitva maradni egy fájdalmas helyzetben. A nyitottság belső erőt kíván. Azt a bizalmat, hogy a szívünk képes találkozni a szenvedéssel anélkül, hogy összetörne.

Judy Lief arra is emlékeztet, hogy az együttérzés nem azt jelenti, hogy mindig meg tudjuk oldani mások problémáit. Néha egyszerűen nincs megoldás. Egy gyógyíthatatlan betegség, egy veszteség vagy egy mély gyász nem tüntethető el néhány jó szóval. Ilyenkor az együttérzés legfontosabb formája a jelenlét. Az, hogy nem hagyjuk magára a másik embert a fájdalmában.

A tonglen ezért lassan az egész életünket formálni kezdi. Már nemcsak meditáció közben gyakoroljuk. Egy váratlan konfliktusban, egy feszült munkahelyi napon vagy egy családi nehézség idején is eszünkbe juthat. Megállunk egy pillanatra. Lélegzünk. Nem automatikusan reagálunk. Helyet adunk annak, ami történik. Ebben az apró szünetben gyakran megszületik egy bölcsebb válasz.

Judy Lief szerint talán ez a tonglen legnagyobb ajándéka. Nem változtat meg bennünket valaki mássá. Nem tesz tökéletessé. Inkább fokozatosan lebontja azokat a falakat, amelyeket a félelem, a csalódások és a fájdalmak építettek körénk. A szívünk nem lesz sebezhetetlenebb – de sokkal nyitottabb és szabadabb lesz.

Végül ráébredünk, hogy a tonglen valójában nem a szenvedés belélegzéséről szól.

Hanem arról,

hogy többé ne meneküljünk el az emberi tapasztalat elől.

Mert amikor a szívünk nyitva marad,

az együttérzés természetes módon áramlik.

És talán éppen ez az,

amire a mai világnak a legnagyobb szüksége van.

Mit vihetünk magunkkal ebből a tanításból?

• A tonglen nem azt jelenti, hogy magunkra vesszük mások szenvedését, hanem azt, hogy nem zárjuk be a szívünket előle.
• Az együttérzés nem gyengeség, hanem a nyitott jelenlét bátorsága.
• A gyakorlat segít megszakítani a félelemből és elutasításból fakadó automatikus reakcióinkat.
• A tonglen nemcsak meditáció közben, hanem a hétköznapi élet konfliktusaiban, veszteségeiben és kapcsolataiban is alkalmazható.
• A buddhizmus szerint a legmélyebb átalakulás nem a világ megváltoztatásával kezdődik, hanem a saját szívünk megnyitásával.

Források

• Judy Lief: The Power of Tonglen (Lion's Roar).
• Judy Lief: Guided Tonglen Meditation (Lion's Roar).
• Judy Lief: Keeping Those Who Suffer in Our Hearts.
• Chögyam Trungpa Rinpocse: tanítások a tonglenről és a lojong (elmetréning) gyakorlatáról.
• A tibeti buddhizmus lojong hagyományának klasszikus tanításai az együttérzés gyakorlásáról.