Ribur Rinpocse – A láma, aki a szenvedést örömmé alakította

A 20. századi tibeti buddhizmus történetében kevés olyan mester akad, akinek élete annyira megrendítő és egyben inspiráló lenne, mint Ribur Rinpocséé. Tudós szerzetes, meditációs gyakorló, történetíró és túlélő volt egyszerre. Miközben végignézte Tibet kolostorainak pusztulását, mestereinek eltűnését és saját népének szenvedését, megőrizte derűjét, együttérzését és rendíthetetlen hitét. Élete annak bizonyítéka, hogy a Dharma nem csupán filozófia, hanem olyan belső erő, amely a legnehezebb körülmények között is képes szabadságot adni.

Ribur Rinpocse 1923-ban született Kelet-Tibetben, Kham tartományban. Ötéves korában a XIII. Dalai Láma ismerte fel egy korábbi nagy láma reinkarnációjaként. Gyermekkorát családja körében töltötte, mert édesapja nem szerette volna, hogy kolostorba kerüljön. A család jelentős vagyonnal rendelkezett, és apja azt remélte, hogy fia egyszer átveszi az irányítást. A sors azonban másként alakult. Apja váratlan halála után tizenkét évesen végül beléphetett a kolostorba, ahol hamar kitűnt intelligenciájával és tanulási vágyával.

Tizennégy éves korában Lhászába utazott, ahol először találkozott korának legnagyobb mestereivel. Különösen mély kapcsolat alakult ki közte és Pabongka Rinpocse között. Amikor először találkoztak, a nagy mester különleges szeretettel fogadta a fiatal szerzetest. Egy alkalommal Pabongka Rinpocse így szólt hozzá:

"Végre találkozhatok a híres Ribur Tulkúval, akiről annyit hallottam."

Ez a találkozás egész életére meghatározó maradt. Később Trijang Rinpocse is egyik legfontosabb tanítójává vált. Ribur Rinpocse később gyakran mondta, hogy minden jó tulajdonságát mesterei kedvességének köszönheti.

A híres Sera kolostorban tanult, ahol akkoriban több ezer szerzetes folytatott filozófiai tanulmányokat. Vizsgái legendásak voltak. A tibeti hagyományban a vizsga nem írásban történik, hanem nyilvános filozófiai viták során. Egyetlen szerzetesnek több ezer ember előtt kellett megvédenie álláspontját. Ribur Rinpocse kiválóan teljesített, és huszonöt éves korára megszerezte a geshe fokozatot, amely a buddhista filozófia legmagasabb tudományos elismerései közé tartozik.

Tanulmányai befejezése után egyetlen vágya maradt: visszavonulni egy hegyi barlangba és meditálni. Egy évig a Pabongka Rinpocse által használt visszavonulási helyen gyakorolt. Később így emlékezett vissza erre az időszakra:

"Akkoriban semmi más nem érdekelt. Nem vágytam hírnévre, tiszteletre vagy tanítványokra. Csak a Dharma és a meditáció létezett számomra."

Az ötvenes években azonban Tibet történelme tragikus fordulatot vett. A kínai megszállás és az azt követő kulturális forradalom alapjaiban változtatta meg az országot. Ribur Rinpocse börtönbe került, kihallgatásokon és nyilvános megaláztatásokon kellett részt vennie. Látta, ahogy kolostorokat rombolnak le, szobrokat törnek össze, szerzeteseket kényszerítenek világi életre.

Ami azonban a leginkább megrendítette, nem a saját szenvedése volt.

"A saját nehézségeim nem számítottak. Tudtam, hogy azok a saját karmám következményei. A legnagyobb fájdalom az volt, hogy láttam a Dharma szent helyeinek pusztulását."

A kulturális forradalom alatt több mint hatezer kolostor semmisült meg Tibetben. Ribur Rinpocse később úgy emlékezett vissza, hogy a Jokhang és a Ramocse templom szobrainak meggyalázása nagyobb fájdalmat okozott számára, mint bármely személyes szenvedés.

Miközben sokan kétségbeestek, ő a lojong, a tudatátalakítás tanításait alkalmazta. Tonglent gyakorolt: mások szenvedését magára vette képzeletben, saját boldogságát pedig minden lénynek felajánlotta.

Egy alkalommal így fogalmazott:

"Minél több szenvedés érkezett hozzám, annál inkább örültem, mert tudtam, hogy ezzel régi karmák tisztulnak meg."

Ez nem elmélet volt számára. Élete minden napján így gyakorolt.

A kulturális forradalom után váratlan feladatot kapott. Részt vehetett Tibet vallási örökségének megmentésében. A Pancsen Lámával együttműködve raktárakat, gyárakat és elhagyott épületeket kutatott át. Több száz ládányi szobrot, ereklyét és vallási tárgyat sikerült visszaszereznie.

Különösen fontos volt számára a Ramocse templom Buddha-szobra, amelyet a hagyomány szerint még Songcen Gampo király korában hoztak Tibetbe. A szobor hosszú éveken át kínai raktárakban hevert szétszedve. Ribur Rinpocse végül megtalálta és segített visszajuttatni Tibetbe.

Később történetíróként is felbecsülhetetlen munkát végzett. Több száz oldalon dokumentálta Tibet pusztulását, a kolostorok történetét és mesterei életét. A Dalai Láma személyesen kérte fel, hogy írja meg emlékiratait, hogy a jövő generációi megismerhessék a valódi eseményeket.

Életének egyik legkülönösebb története 1995 körül történt. Egy idős tibeti férfi érkezett Dharamszalába, és azt állította, hogy egy rendkívül értékes kagylókürtöt hozott Tibetből. A hagyomány szerint ezt a kagylót a Nágák Királya ajándékozta Buddha Sákjamuninak.

A legenda szerint Buddha megjövendölte, hogy a Jövőben a Hóországban megjelenik egy szerzetes – maga Congkhapa –, aki a Dharma tanítását a tíz irányba terjeszti majd. Ehhez a szent kagylókürtöt fogja használni. Buddha egyik legnagyobb tanítványa, Maudgalyájana rejtette el a kürtöt a tibeti hegyekben.

Évszázadokkal később Congkhapa megtalálta a szent ereklyét azon a hegyen, ahol később megalapította a Ganden kolostort.

Amikor az öregember elhozta a kürtöt Ribur Rinpocsénak, a mester azonnal felismerte annak jelentőségét. Néhány napig a szobájában őrizte, és többször megfújta.

Később átadta Őszentsége a Dalai Lámának.

Amikor a Dalai Láma meglátta a kagylókürtöt, mélyen meghatódott. Felemelte a feje fölé, és hosszú ideig mozdulatlanul állt meditációban.

Ez a jelenet sokak számára jelképes jelentőségűvé vált: mintha a buddhista hagyomány folytonossága, amely oly sok megpróbáltatást túlélt, ismét megerősítést nyert volna.

Ribur Rinpocse egész életét talán egyetlen mondat foglalja össze legjobban:

"A Dharma az egyetlen valódi gyógyszer a világ szenvedéseire."

Ő maga ennek a mondatnak élő bizonyítéka volt. Megjárta a börtönöket, túlélte Tibet pusztulását, elvesztette kolostorát és hazáját, mégis megőrizte békéjét és együttérzését. Nem haraggal tekintett a múltra, hanem hálával mesterei iránt és együttérzéssel minden lény felé.

Ezért Ribur Rinpocse nem csupán Tibet történelmének tanúja volt. Ő maga lett annak egyik legfényesebb példája, hogy a bölcsesség és az együttérzés még a legsötétebb időkben is képes győzedelmeskedni.