Mary Stancavage – A védekezés nélküli szív

                            Mary Stancavage – A védekezés nélküli szív 

Mary Stancavage több mint három és fél évtizede járja a spirituális gyakorlat útját. Buddhista gyakorlóként 2009-ben kapott felhatalmazást a Buddhadharma tanítására. Meditációt tanított felépülési központokban, dolgozott közösségi és társadalmi igazságossági programokban, valamint kórházi és hospice-káplánként is szolgált. Elvégezte a Sati Center Buddhist Chaplaincy Program képzését és a Movement Chaplaincy programot is. Egy időszakban a Mind Body Awareness Project ügyvezető igazgatója volt, amely hátrányos helyzetű és bebörtönzött fiatalokkal is dolgozott.

Életútja azonban nem egyetlen buddhista intézményhez vagy szerephez kötődik. Régészeti tanulmányokat folytatott a UCLA-n, Szíriában is dolgozott régészként, később pedig vállalati környezetben is eltöltött éveket. Tanításában ezért különösen erősen jelenik meg az a szemlélet, hogy a Dharma nem valami, amit a meditációs párnán hagyunk, hanem olyan gyakorlat, amelynek át kell alakítania azt, ahogyan a hétköznapi életben, a kapcsolatainkban és a társadalomban jelen vagyunk. Saját honlapjának címe is ezt a hangsúlyt fejezi ki: Undefended Dharma – Védekezés nélküli Dharma.

Megtanulni együtt lenni azzal, ami van

Mary Stancavage egyik legmélyebb tanítása a "védekezés nélküli szív" gondolata köré épül. Nem arról beszél, hogy az embernek védtelenül kellene élnie, vagy hogy mindent el kellene viselnie másoktól. Éppen ellenkezőleg: különbséget kell tennünk a belső védekezés és a bölcs határok között. A védekezés sokszor abból a régi félelemből születik, hogy ha megnyílunk, újra megsérülhetünk. Így építünk magunk köré egyfajta "páncélt". Ez a páncél azonban nemcsak azt akadályozza meg, hogy mások bántsanak bennünket. Mary szavaival: bennünket is bezár.

Saját életéből hoz példát erre. Gyerekkorában megtanulta, hogy bizonyos dolgokat jobb nem kimondani, mert annak nem lesz jó vége. Ez a tanult alkalmazkodás évtizedeken át vele maradt. Még akkor is előfordult, hogy egy tanítás során tudta a választ egy kérdésre, de félt megszólalni. Később felismerte, hogy ez már nem az adott pillanat valóságos veszélye volt, hanem egy régi védekezési minta. Ugyanez történhet velünk is: régi tapasztalatokból, családi mintákból, társadalmi elvárásokból és fájdalmakból olyan "páncélt" építünk, amelyről azt hisszük, hogy biztonságot ad, miközben egyre távolabb kerülünk saját valódi érzéseinktől és más emberektől.

A meditáció számára ezért nem menekülés a nehéz érzésektől. Inkább lehetőség arra, hogy felismerjük őket. Mary úgy fogalmaz: amikor megjelenik a harag, a félelem, az alkalmatlanság érzése vagy a szomorúság, nem kell azonnal megszabadulnunk tőlük. "Szia, itt vagy. Gyere, ülj le." Mintha helyet kínálnánk az érzésnek a kanapén. Nem kell követnünk, de nem kell elutasítanunk sem. Amikor felismerjük, mi történik bennünk, az érzés már nem ugyanúgy irányít bennünket. A gyakorlás egyik eredménye éppen ez: megtanuljuk észrevenni a belső reakcióinkat, mielőtt azok automatikusan cselekvéssé válnának.

A valóság nem alkuszik

Mary szerint a buddhista út egyik legfontosabb kapaszkodója a Nemes Nyolcrétű Ösvény. Úgy képzeli el, mint egy trapézművész alatt kifeszített hálót: amikor leesünk, ott van alattunk. Nem azt jelenti, hogy soha nem hibázunk, soha nem leszünk dühösek, félünk vagy zavarodunk össze. A kérdés az, hogy mit teszünk akkor, amikor mindez megtörténik. A helyes beszéd például számára nem pusztán azt jelenti, hogy igazat mondunk. Azt is jelenti, hogy képesek vagyunk kimondani azt, amit ki kell mondani.

Ez különösen fontos személyes gyakorlása lett. Sokáig inkább hallgatott, még akkor is, amikor valamit el kellett volna mondania. A buddhista gyakorlás azonban arra tanította, hogy a hallgatás sem mindig béke. Néha az a helyes cselekvés, ha megszólalunk. Ilyenkor nem az a feladat, hogy elnyomjuk a félelmet, hanem hogy felismerjük: "Félek, de ezt most ki kell mondanom." A félelemnek is lehet helyet adni anélkül, hogy átadnánk neki az irányítást.

Ugyanez érvényes a buddhista erkölcsi alapelvekre is. A nem-ártás nem egyszerűen azt jelenti, hogy "ne ölj", hanem azt is, hogy törekszünk az együttérzésre, a kedvességre és a nagylelkűségre. Nem csupán arról van szó, hogy mit nem teszünk, hanem arról is, hogy mit teszünk helyette. Mary számára ez a társadalmi igazságosság kérdéséhez is elvezet. A buddhista gyakorlás nem lehet számára pusztán belső békeprojekt. Ha valahol igazságtalanságot látunk, felmerül a kérdés: mit tehetek azért, hogy megszűnjön az ártás?

Nem minden elfogadás passzivitás

Ez az egyik legfontosabb pont Mary tanításában. Az együttérzés nem egyenlő azzal, hogy mindent eltűrünk. A "védekezés nélküli szív" nem jelenti a határok feladását. Mary külön is beszél arról, amit Pema Chödrön "idiota együttérzésnek" nevez: amikor valaki azt gondolja, hogy buddhistaként mindenkivel kedvesnek kell lennie, ezért hagyja, hogy mások átlépjék a határait vagy ártsanak neki.

A bölcs együttérzés mást jelent. Lehet úgy mondani valakinek: "Nem gyűlöllek, de ezt nem teheted meg." Lehet valakit szeretettel kezelni és közben felelősségre vonni a tetteiért. Lehet nemet mondani anélkül, hogy gyűlöletet hordoznánk. A határ nem feltétlenül a szív bezárása. Sokszor éppen a tiszta határ teszi lehetővé, hogy ne a félelem, a harag vagy a bosszú vezessen bennünket.

Mary szerint a nem-ártásnak ezért aktív oldala is van: nemcsak tartózkodni kell az ártástól, hanem dolgozni kell az ártás megszüntetésén ott, ahol látjuk. Ebben a buddhizmusnak van egy aktivista dimenziója is. Mary maga is részt vesz olyan interfaith, vagyis vallásközi közösségi munkában, amely társadalmi és bevándorlási kérdésekkel foglalkozik Los Angelesben. Buddhista tanítóként nem más vallások megtérítésére törekszik, hanem a saját hagyományából hozott szemlélettel kapcsolódik másokhoz.

"Ez van most"

A védekezés nélküli szív egyik legnagyobb kihívása az, hogy hajlandóak legyünk találkozni azzal, ami éppen történik. Mary Los Angelesben él, és beszél arról a félelemről, amelyet a bevándorló és latin közösségek kiszolgáltatottsága miatt érzékel. Ilyenkor természetes reakció lehet a harag, a félelem, a bezárkózás vagy az, hogy el akarunk menekülni. A kérdés azonban nem az, hogyan tudjuk ezeket az érzéseket eltüntetni. Hanem az: hogyan tudunk jelen lenni velük?

A mindfulness – a sati – számára éppen ezt is jelenti: együtt lenni azzal, ami van. Nem azt, hogy elfogadjuk az igazságtalanságot, és nem azt, hogy helyeseljük a történteket. Hanem azt, hogy nem pazaroljuk el az energiánkat arra, hogy a valósággal "ökölharcot" vívjunk. Mary egyik egyszerű, de erős mondata: "Senki nem nyer ökölharcot a valósággal." Ha valami megtörtént, megtörtént. Innen kell indulnunk. Mit tehetek most? Hogyan fordulhatok afelé, ami történik? Mi a következő bölcs lépés?

Egy régi történettel szemlélteti ezt. Fiatal korában bébiszitterként dolgozott, és egy nyolcéves kislány szalámis szendvicset akart. Mary közölte vele, hogy nincs szalámi. A kislány erre hisztizni kezdett: földre vetette magát, kiabált és követelte a szendvicset. Mary pedig csak állt: nincs szalámi. A történet egyszerűsége mögött ott van a Dharma egyik alapvető felismerése. A valóság nem változik attól, hogy dühösen követeljük, hogy más legyen. Lehetünk csalódottak. Lehetünk szomorúak. De aztán feltehetjük a kérdést: "Rendben. Ez van. Mit tehetek most?"

Az érzéseknek is helyük van

A gyakorlás során Mary egyre hamarabb kezdi felismerni saját érzelmeit. Korábban napokba telt, mire rájött, hogy dühös. Ma már képes azt mondani: "Ó, szia, harag. Megjöttél." Ez a kis változás valójában hatalmas különbség. Nem arról van szó, hogy megszűnt volna a harag. Hanem arról, hogy már nem kell automatikusan azonosulnia vele.

Ugyanez igaz a félelemre, a szomorúságra, a gyászra vagy az elégtelenség érzésére. Mary szerint minden érzelemnek lehet helye. A harag is megjelenik. A düh is. A kérdés az, hogy hagyjuk-e, hogy "ő vezesse a műsort". A tudatosság lehetővé teszi, hogy felismerjük: "Érthető, hogy itt vagy." Nem kell elnyomni, de nem is kell engedelmeskedni neki. Ez különösen fontos akkor, amikor erős társadalmi vagy személyes konfliktusokkal találkozunk.

Mary Thich Nhat Hanh egyik tanítására is utal: életünk során különböző "magokat" hordozunk magunkban, és amikor a körülmények megfelelővé válnak, ezek a magok kibontakoznak. Egy régi félelem, egy régi düh vagy egy régi védekezési minta egyszer csak megjelenik. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy valami baj van velünk. Inkább azt, hogy valami láthatóvá vált. És ha láthatóvá vált, akkor dolgozhatunk vele.

Nem egy nyolchetes tanfolyam

Mary hangsúlyozza, hogy a védekezés nélküli szív felé vezető út nem gyors program. Nem egy "nyolchetes kurzus", amelynek végén készen vagyunk. Saját életében a meditáció mellett terápiára is szüksége volt ahhoz, hogy bizonyos régi fájdalmakat és mintákat fel tudjon dolgozni. A meditáció megmutatott dolgokat, amelyekkel aztán más módon is dolgoznia kellett.

Ez fontos üzenet a buddhista gyakorlók számára: nem mindent kell egyedül megoldanunk a meditációs párnán. A Dharma lehet segítség, de a segítség sokféle formát ölthet. Mary számára a hosszú gyakorlás során egyre több "aha-pillanat" jelent meg. Olyan felismerések, amelyek nem pusztán intellektuális gondolatok voltak, hanem valamit ténylegesen megváltoztattak benne. Egy régi beidegződés egyszer csak elvesztette a hatalmát. Egy korábban elviselhetetlen érzés átélhetővé vált.

Ezért mondja egyik legszemélyesebb, tetoválásként is viselt mondatával: "Nem vagyok halott, tehát még nem végeztem." A gyakorlás folytatódik. Nem azért, mert még mindig "nem vagyunk elég jók", hanem mert az élet maga is folyamatosan új helyzeteket teremt. Mindig lesznek részeink, amelyek nyitottabbak, és lesznek olyanok, ahol még ott a páncél. A cél nem a tökéletesség, hanem az újra és újra megjelenő hajlandóság: nem elfordulni, hanem odafordulni.

A nyitott szív mint ellenállás

Mary tanítása ezen a ponton túlmutat a személyes fejlődésen. James Baldwin egyik gondolatát idézi a szív "haláláról" és az erkölcsi közönyről. Szerinte egy nyitott szív ilyen körülmények között önmagában is ellenállás. Nem gyengeség, hanem erő. Ugyanígy a szeretet és az öröm is lehet ellenállás.

A társadalmi igazságtalansággal szemben ugyanis két veszély fenyeget. Az egyik, hogy közömbössé válunk. A másik, hogy a gyűlölet annyira eláraszt bennünket, hogy végül mi magunk is elveszítjük azt, amit védeni szeretnénk. Mary ezért fontosnak tartja az öröm ápolását is. Nem azért, hogy elfelejtsük a szenvedést, hanem azért, hogy legyen erőnk továbbra is törődni. Egy baseballmeccs, egy fagylalt, egy baráti kapcsolat – ezek nem jelentéktelen dolgok. Az élet örömei segíthetnek abban, hogy ne égjünk ki a világ fájdalmának hordozásában.

A szeretet számára nem puszta érzés, hanem cselekvés. Valerie Kaur See No Stranger című könyvéből egy különösen erős gondolatot idéz: amikor egy számunkra ismeretlen emberrel találkozunk, tekinthetünk rá úgy, mint "önmagam egy olyan részére, amelyet még nem ismerek." Ez a szemlélet nem azt jelenti, hogy megszüntetjük a különbségeket. Azt jelenti, hogy nem zárjuk ki automatikusan a másikat az együttérzés köréből.

"Senkit nem hagyunk a gondoskodás körén kívül"

Mary számára ez kapcsolódik a buddhista metta, a szerető kedvesség gyakorlatához is. A Metta Sutta szellemében nem csak "másokra" terjed ki a jóakarat. Mi magunk is benne vagyunk. Ez azért fontos, mert az együttérzés könnyen válhat önmagunkkal szembeni keménységgé: másoknak megbocsátunk, magunkat azonban folyamatosan hibáztatjuk.

A védekezés nélküli szív ezért nem önfeladás. Inkább annak megtanulása, hogyan lehetünk egyszerre nyitottak és határozottak, együttérzők és felelősségteljesek, érzékenyek és cselekvőképesek. Mary tanítása szerint nem kell gyűlölnünk azt, akitől határt húzunk. Nem kell megtagadnunk saját érzéseinket ahhoz, hogy ne azok irányítsanak. És nem kell elfogadnunk az igazságtalanságot ahhoz, hogy elfogadjuk: jelenleg ez történik.

Talán ez a "védekezés nélküli szív" legmélyebb értelme. Nem azt mondja: "Minden rendben van." Hanem azt: "Látom, ami van." És ebből a tiszta látásból következhet a következő lépés. Megszólalni, amikor meg kell szólalni. Határt húzni, amikor határt kell húzni. Segíteni, amikor segíteni tudunk. Gyászolni, amikor gyászolunk. Örülni, amikor öröm érkezik. És közben nem engedni, hogy a félelem, a gyűlölet vagy a kétségbeesés bezárja a szívünket.

Mary Stancavage számára ez nem lezárt tanítás. Életre szóló gyakorlat. Vannak részek, ahol már kevés a páncél, és vannak részek, ahol még mindig dolgozni kell rajta. De minden alkalommal, amikor felismerjük a félelmet, és nem menekülünk el; amikor észrevesszük a haragot, és nem adjuk át neki a vezetést; amikor kimondjuk azt, amit ki kell mondani; vagy amikor képesek vagyunk szeretettel nemet mondani, egy kicsit közelebb kerülünk ahhoz a szabadsághoz, amelyről a Dharma beszél. Nem kell megvárnunk, amíg tökéletesen nyitott szívünk lesz. Ott kezdjük, ahol most vagyunk.

Források: